Információk

Védnök

A rendezvény védnöke: Porga Gyula Veszprém város polgármestere
Ünnepélyes Polgármesteri megynyitó: 10.00

Nevezés

A város középiskolái előzetesen e-maliban és plakátokon keresztül kapnak tájékoztatást a rendezvény időpontjáról, a részvételi lehetőségekről és a programokról. A diákok és tanáraik a www.sulifesztival.hu honlapon történő regisztrációval jelezhetik részvételi szándékukat. Nevezni kizárólag e formában lehet, melynek elfogadását a Szervezők válasz e-mailben jelzik.

Nevezési határidő 2013.szeptember 25.
A nevezés díj a nevezés díjtalan!
Csapat összetétele a csapatok 4 fősek lehetnek, iskolánként akár több csapattal, egy résztvevő csak egyetlen nevezett csapat tagja lehet. A csapat tagjai csak középiskolás diákok lehetnek. A kísérő tanár nem része a csapatnak

Feladatok

Szellemi tesztek

A résztvevő szervezetek által összeállított teszt, mely általános műveltség témájú, de az adott szervezetről szól.
A végrehajtás szabálya: 20 kérdéses szellemi totó kitöltésére 10 perc áll rendelkezésre.
Értékelés: Minden helyes válasz 1 pontot ér. Maximális pontszám: 20.

Sorverseny aktív mozgással

A résztvevő szervezetek napi tevékenységükkel kapcsolatos fizikai, ügyességi feladat.
A végrehajtás szabálya: A feladatot addig kell ismételni amíg az hibátlan nem lesz.
Értékelés: Mért időre illetve a feladatban meghatározott pontozás alapján

 

Versenyszabályok

  • A versenyben csak 4 fős csapatok vehetnek részt
  • Minden elméleti – 20 kérdéses teszt- teljesítésére maximum 10 perc engedélyezett és minden helyes válasz 1 pontot ér.
  • Az adott gyakorlati feladat hibás teljesítése esetén a versenybírók utasítására addig kell ismételni a végrehajtást, amíg az hibátlan nem lesz.
  • A program elemek változtatásának és sorrendjének jogát fenntartjuk.
  • A verseny során óvást nem fogadunk el!
  • A rendezvényen 18 év alatti versenyző csak kitöktött szülői nyilatkozat leadását követően vehet részt.

Sulifesztivál szülői nyilatkozat

Összesített értékelés

Az idő és teszt eredmények alapján állomásonként a helyezéseknek megfelelően az első helyezett 30 pontot kap. Az utánuk érkező csapatoknak helyezésenként 1-1 ponttal csökken az elérhető maximális pontszáma.

Minden feladat végrehajtása során a csapat – az elért helyezése alapján – megszerzett pontjai összeadódnak. A legmagasabb öszpontszámot elérő csapat a győztes. Azonos pontszám eseten, a lövészetnél elért pont a döntő.  A további pontazonosság esetén, a jobb szellemi teszt pontértéke határozza meg a sorrendet. Amennyiben az így kapott eredmények még mindig egyformák, sorsolással kell eldönteni a végső sorrendet.

Díjazás

Első helyezett: Vándor kupa + emlék kupa + érmek + 4 db Veszprém Zoo belépő + 4 db Serpa Kalandpark utalvány + 4 db Sobri Jóska Kaland- és Élménypark karszalag + 4 db Balatoni Bob 5 lecsúszást biztosító kártya + Airsoft játék a K.I.N.G. SE szervezésében

Második helyezett: Emlék kupa + érmek  + 4 db Serpa Kalandpark utalvány + 4 db Sobri Jóska Kaland-és Élménypark belépő + 4 db Balatoni Bob 5 lecsúszást biztosító kártya

Harmadik helyezett: Emlék kupa + érmek + 4 db Sobri Jóska Kaland- és Élménypark belépő + 4 db Balatoni Bob 5 lecsúszást biztosító kártya